Hiába a jó minőségű bor, ha a termelők nyakán marad...


Sok szőlőtermelő került kilátástalan helyzetbe az Egri borvidéken, mivel a felvásárlók, az elmúlt évi 300 ezer mázsányi szőlőnek csupán a felét fogják átvenni a gazdáktól. Varsányi Lajos, a borvidéki helyközségi tanácsának elnöke elmondta, a válság miatt a szokásos bormennyiség kétszerese van a pincékben, ami lenyomja a felvásárlási árakat. Így még azok is önköltségi ár alatt fogják értékesíteni a termést, akik el tudják adni. A borász elmondta: a helyzetet nehezíti, hogy a borvidék egyik legnagyobb hagyományos felvásárlója, az Egervin jogutódjaként működő Integrált Borgazdasági Zrt. felszámolás alatt áll, így a cég egyáltalán nem vesz szőlőt. Ugyanakkor az óvatos banki üzletpolitika miatt azok a borászati cégek sem kapnak hitelt, akik egyébként rentábilisan működnek, s így ezek is visszafogják a felvásárlásokat. Ebben a helyzetben sok gazdának nem marad más lehetősége, mint a lepárlás, ami azonban csak a veszteségeket csökkentheti. Mindez pedig egyre inkább erősíti azt a tendenciát, hogy a gazdák, még akár támogatás nélkül is kivágják az ültetvényeket - értékelte a helyzetet Varsányi Lajos. A gazdálkodók egyébként jó közepes mennyiségű, ám kiemelkedő minőségű termésre számítanak az 5.600 hektáros egri borvidéken, ahol, 9-10 ezren foglalkoznak szőlőtermeléssel.

News


Festival of Egri Bikavér on the day of St. Donat ... more


Programs


No new programs