Feldebrő
Feldebrő fekvése nagyon kedvező, a Mátra és a Bükk között a Tarna völgyében található, Egertől 17 km távolságra. Feldebrő neve sokak számára ismerősen csenghet: a Debrői Hárslevelű híres, zamatos bora a vidéknek. A borhoz kapcsolódnak a település legjelentősebb ünnepei: a szüreti napok szeptember utolsó hétvégéjén, illetve az, hogy a megyei bortúra útvonalának egyik állomása ez a település.
A település igazi csodája az altemplom, a ráépült működő templommal együtt Nem tévesztjük el, hiszen a falu közepén áll a X.- XI. századbeli építmény. Feltételezhető, hogy a feldebrői altemplom az Aba nemzettség családi monostora és temetkező helye volt. 1219-ből már írásos emlék van róla. A felső templom alaprajzát régészeti ásatás és falkutatás során tárták fel. Temploma az 1700-as évekből való. A templom előtt Szent István király szobra áll. A templom nemcsak Magyarországon, hanem Európa szerte páratlan építmény.
A falu határában az út baloldalán megtaláljuk a Debrő-vár romjait. A romokhoz közel egy emlék oszlopot állítottak 1861-ben a kápolnai csatában elesettek emlékére. A szabadidőt hasznosan és kellemesen lehet itt eltölteni: vadászni, teniszezni lehet, a lövész klubnak versenyre alkalmas lőpályája van. A zenei fesztivál július közepén, a hagyományos búcsút augusztus közepén rendezik.
Rendezvények
Márton napi mulatságok - Lúd és Bor -
Időpont:
2010. november 6-14. Feldebrő
Helyszín:
iskola, templom környéke Tel: 36/480-020 Mobil: 06 30/963-6662