Eger


Eger városa, ez a több mint ezeréves kisváros, dicső történelmi múltjával, értékes műemlék együtteseivel, boraival és gyógyvizeivel Magyarország leghíresebb városainak egyike. Egert történelmi városként szokták emlegetni, de úgy is, mint a barokk, a bor, a gyógy- és termálvizek és diákok városát. Már első királyunk, Szent István uralkodása alatt püspöki székhely volt. A történelem viharai nem kímélték a várost, a tatárjárás idején csaknem elpusztult, de a XIII. században épített kővára a török harcok idején már nagyon fontos szerepet játszott a védelemben. Dobó István várkapitány és 2000 fős maroknyi csapata 1552-ben több mint egy hónapig álltak ellent a negyvenszeres török túlerőnek. Eger a barokk városa, város képét a barokk uralja. A XVIII. században jelentős kulturális és művelődési központ volt. Az elmúlt évszázadok építészetének közel 170 kiemelkedő alkotása maradt fent szinte érintetlen szépségben: vár és erőd rendszer, vármúzeum, kazamata, kőtár, gótikus palota, Líceum, Főegyházmegyei Könyvtár, Spekula Csillagvizsgáló, Periszkóp, Érseki palota, városfal és bástya, Török fürdő, Megyeháza épülete, Fazola Henrik kovácsolt- vaskapuja, megyei börtön, Irgalmasok temploma, rokokó kert pavilon, barokk gimnázium, ortodox plébánia ház, rokokó kispréposti palota, Főszékesegyház, barokk ciszter templom, Rozália-kápolna, barokk minorita templom, ferences templom, szervita templom; minaret, nagypréposti palota, Irgalmas kórház, görög-keleti templom, Érseki Gyűjteményi Központ, Telekessy István-patikamúzeum habán edényekkel, Gárdonyi Géza-emlékmúzeum az író lakóházában.

A város és környéke híres történelmi borvidék. A lakosság csaknem 1000 éve foglalkozik szőlő- és bortermeléssel, olyan kiváló borokat termelve, mint az Egri Bikavér, az Egri Leányka, Debrői Hárslevelű, Egri Chardonnay, Egri Cabernet franc és sauvignon, Egri Merlot, Egri Kékfrankos és a Kékmedoc. Az Egri borvidék a rendszerváltozás után rendkívül gyors fejlődésen ment át. A szőlőültetvények területe a hagyományos és az új fajták legjobb termőhelyekre történő újratelepítésével jelentősen növekedett (Nagy-Eged, Pajdos). A fejlett nyugati borkultúrákban működő AOC rendszert meg honosították. Az egy nagy állami borászati vállalat mellett több száz közepes és kisméretű borászat megalapításával és látványos fejlődésével a borvidék borainak minősége jelentősen javult. A legöregebb borospincék kora a 400 évet is meghaladja, de napjainkban is vájnak még új pincéket. Nyugodtan mondhatjuk azt, hogy Eger a borok bástyája.

A térség gyógyító hatású vizeit már a XV. században ismerték. A török hódoltság alatt több nyilvános fürdő működött, amelyek közül a felújított, Török fürdő néven ismert Arnaut pasa fürdője ma is várja a gyógyulni vágyókat. Közvetlen szomszédságában található az egri termái strandfürdő, ugyancsak itt található a Bitskey fedett versenyuszoda is. A látnivalók mellett évente visszatérő programsorozatok várják az ide látogatókat, köztük szabadtéri fesztiválok, hangversenyek, folk- és moderntánc bemutatók.

Bővebb információ: http://www.eger.hu/



Tagjaink


Bikavér Borház


Helyszín:
Eger, Dobó tér 10.

Bikavér Borozó


Helyszín:
Eger, Kőlyuk pincesor

Borarchívum Szakbolt és Magister Pince


Helyszín:
Eger, Szépasszonyvölgy Disznófő sor 32-34.

Csutorás Ferenc Pincészete


Helyszín:
Eger, Kistályai u. 43.

Dr Gál Lajos Pincészete


Helyszín:
Eger, Szépasszonnyvölgy, Rózsavölgy sor 37.; Szent Miklós utca 6.

Gál Tibor Pincészete


Helyszín:
Eger, Verőszala u. 32.

Hegybíró pince – Dr. Dula Bence


Helyszín:
Eger, Szépasszonyvölgy, Rózsavölgy sor 35.

Hotel Eger-Park - Műemlék Pince


Helyszín:
,
Hotel Eger-Park: 3300 Eger, Szálloda u. 1-3.
Műemlék Pince: 3300 Eger Tulipánkert utca 40.


Hotel Korona - István Pince és Nemzeti Bormúzeum


Helyszín:
Eger, Tündérpart u. 5.

Juhász Pincészet Borozója


Helyszín:
Eger, Szépasszonyvölgy, Disznófő sor 40.

Juhász Testvérek Pincészete


Helyszín:
Eger, Kőlyuk 33.

Kőporos Pincészet


Helyszín:
Eger, Nagykôporos u. 11.

Kovács Nimród Borászat


Helyszín:
Eger, Verőszala 66.

Kulacs Csárda és Panzió


Helyszín:
Eger, Szépasszonyvölgy

Markó Tamás Borház és Pince


Helyszín:
Eger, Kistályai út 0623/2

Princess Vendégház


Helyszín:
Eger, Honfoglalás u. 8.

Sike Tamás Pincészete


Helyszín:
Eger, Szépasszonyvölgy, Disznófő sor 43

Tóth Ferenc Szőlő és Borgazdasága


Helyszín:
Eger, Szépasszonyvölgy, Disznófő sor 46.
Eger, Kistályai út 40.

Tourinform - Eger


Helyszín:
Eger, Bajcsy Zs. u. 9.

Város a Város alatt


Helyszín:
Eger, Eszterházy tér

Vincze Béla Pincészete


Helyszín:
Eger, Mester u. 2.

Rendezvények


Top Borászatok az Egri Vár tövében


Időpont:
2010. április 26 - október 31-ig Eger

Helyszín:
Eger, Dobó utca 12.

Egri szüreti napok - szüreti felvonulás


Időpont:
2010. szeptember 18-19. Eger

Helyszín:
Eger Belváros, Szépasszonyvölgy

Márton napi mulatságok - Lúd és Bor -


Időpont:
2010. november 6-14. Eger

Helyszín:
Egri Bikavér Borház Mobil: 06 30/365-5390 e-mail: bikaverborhaz@freemail.hu

Szent János napi Borszentelés


Időpont:
2010. december 27. Eger

Helyszín:
Bazilika, Líceum

X. Egri Borszalon


Időpont:
2010. december 29. Eger

Helyszín:
Hotel Eger - Park