Ostoros


Ostoros a megye keleti részén, az egri Bükk alján Egertől 6 km-re fekvő dombok közötti település. A falu nemcsak Eger felől közelíthető meg autóval, autóbusszal, hanem a 3-as útról Mezőkövesd felől is.

Első okleveles említésként 1330-ban a települést Ystoros néven találjuk, Anonymus pedig Ostoros név alakban említi. 1446-ban, a falu határában az egri káptalan tihaméri birtokának jobbágyai szőlőt ültettek, amelynek nagysága 754 kat. holdat tett ki. A bortermelés elsődlegességét bizonyítja az 1834-ből fennmaradt községi pecsétnyomaton látható négy fürtű szőlőtőke is. Ehhez kapcsolódik a Szüret a Valóságban című rendezvény és a szüret idejét lezáró szüreti felvonulás.

Az 1552-es év az Eger közeli települések sorsát megpecsételte: ekkor égették fel először a törökök a falut, 1715 körül újranépesült, miután az egri papnevelde birtokába került. A történelmi múltból következően pincés település. A feltárt 700 pincét hol gazdasági, hol lakás funkcióra használták. A barlanglakások az 1940-es évekig szolgáltak lakhelyül az itt élőknek. Ostoros műemlék jellegű építménye a török korból való (csúnya- munka néven ismert) kilátótorony. A hagyomány szerint ezt a méhkas jellegű építményt alagút kötötte össze az egri várral. Ha Egerből utazunk Ostorosra az ún. Barackos után megpillanthatjuk az ostorosi tavat, amely szabadidő eltöltésére jó alkalmat nyújt.

Bővebb információ: http://www.ostoros.hu/



Tagjaink


Ostoros Novaj Bor Zrt.


Helyszín:
Ostoros, Nagy-völgy utca 2.